2019. áprilisában tudtuk megünnepelni a 25. évfordulóját annak a nevezetes eseménynek, hogy a Gyülekezetünk, mely lassan 8 évtizedes múltra tekint vissza Münchenben,  a Német és Bajor Református Egyház taggyülekezetévé vált 1993. októberében.
Az ünnepségre már itt, az új, bérelt gyülekezeti házunkban kerülhetett sor, melyet a Bajor Református és az Evangélikus Egyház támogatásával bérelhetünk. Így a sok évtizedes vándorlás után “otthont” kaptunk Istentől!
Nagyon hálásak vagyunk Istennek, hogy ez lehetővé vált!
A 30. évforduló ebben az évben, 2023. októberében lesz. 
Az ünnepség el lett halasztva egy későbbi időpontra.
Ízelítőül a 2019-es meghívó olvasható:

 
 

Gyülekezetünk Igéje: 

“Fáradozzatok annak a városnak békességén, ahová fogságba vitettelek benneteket,

és imádkozzatok érte az Úrhoz, mert annak békességétől függ a ti békességetek is!” (Jer 29,7)

 
A Bajor Református Egyház honlapja: Evangelisch-reformierte Kirche in Bayern – Reformiert Süd (reformiert-sued.de)
A német Református Egyház honlapja: Startseite – Evangelisch-reformierte Kirche