Zenés családi és ifjúsági kreatív Istentisztelet – a Hála-adok.pont   

A zenés családi és ifjúsági Istentiszteleten az a célunk, hogy Gyülekezetünk Apraja-Nagyja – Isten családjaként – együtt adjon hálát az Úrnak, kérje az Ő vezetését, segítségét – és hallhassa az ÚR Igéjét.
Ezért mind a felnőttek, mind a gyerekek számára van Igehirdetés  – a Lekció “Gyerek-Ige”-ként  szólal meg bábok segítségével, majd az Igehirdetés következik.
Kreatív, élmény-alapú Istentisztelet, ahol modern énekekkel és hangszeres kísérettel zengünk hálát az ÚRnak.
Sokat énekelünk, imádkozunk – egymásért, a betegekért, szomorkodókért, békességért. Kérjük az Urat, hogy jelenlétében élhessünk -az Ő szeretetében, irgalmában, békességében, örömében, kedvességében… 

Szeretettel várunk – személyesen vagy az interneten (ld. a felvételeket lejjebb)!  🙂

 

Néhány Istentisztelet felvétele a gyülekezeti youtube-csatornánkon megtalálható:

Legyünk “otthon” az Ő szeretetében … Ha Nála, az Ő szeretetében van az otthonunk, akkor gyümölcsöt tudunk teremni – a feltétel nélküli szeretet, az öröm, a békesség, a türelem, a kedvesség, a jóság, a hűség, a szelídség és az önuralom gyümölcseit…:) Adja az Úr, hogy megtapasztalhassuk az Ő feltétel nélküli, agapé szeretetét, irgalmát, kedvességét, békességét

Igehirdetés: Lk 15:1-17, Gyerek-Ige: A tékozló fiú. 

 

Ha Nála, az Ő szeretetében van az otthonunk, akkor tudunk igazán szívből, szeretetteljesen, kedvesen, igaz(ságos)an “cselekedni” – magunk és mások felé is. 

Igehirdetés: Lk 15: 8-15. Gyerek-Ige (a lekció): A béna ember gyógyítása (Lk 5:17-26).  

 

Zenés Istentisztelet: Növekedni az ÚRban. Gyerek-Ige: Az elveszett bárány. Igehirdető: Baranyai Réka

 

Érezzétek otthon magatokat nálam! Karácsonyi zenés családi Istentisztelet+ Gyerek-Ige. Baranyai Réka

Mécsesek fényénél ünnepeltük együtt az Úr Jézus születését – kicsik és nagyok! 🙂

Ünnepeljünk együtt! 🙂

 

Zenés családi Istentisztelet Gyerek-Igével – 42. és 43. zsoltár. Igét hirdet: Dr. Baranyai Réka

Mennyi áldás rejlik e 2 zsoltárban! Érdemes újra és újra elővennünk, különösen szomorúságos időszakainkban…

Az ÚR áldása, ereje, öröme, békessége töltön be mindannyiunkat! 🙂

 

Zenés Istentisztelet: FelüIről jövő békesség – Igét hirdet: Dr. Baranyai Réka

Egy újabb fomával készültünk: a megszokott liturgiai elemeken kívül ez alkalommal Simon András grafikusművész néhány grafikáját az ő soraival együtt Somogyi Gyula olvassa fel zongorajáték kíséretében.

 

Ünnepeljünk együtt: Krisztus feltámadt! Valóban feltámadt! 🙂

SHALOM: Békesség nektek! – Biztonság Nektek! Vigasztalás Nektek! 🙂

Adja az ÚR, hogy a hétköznapjainkban is megtapasztaljuk a feltámadást…

Az Ő öröme, szabadsága, ereje ragyogjon be minket, amint egyre inkább Rá figyelünk! 🙂

Néhány ének ízelítőül – az ÚR áldásával! 🙂

Jézus a mi oltalmunk! – Istentiszteleteinket ezzel az énekkel fejezzük be. 🙂  2017.04.02.

Krisztus feltámadott! 🙂 2017.04.02.

Irgalmas Istenünk 2017.04.02

Jézus életem 2017.04.02

Ahol szeretet és jóság 2016.10.16.

 

 

Első  zenés Istentiszteletünk meghívója és koncepciója 2016. őszén  – azóta már több változás is történt a formában, de az alapcélkitűzések maradtak  — 2016.10.16.

it-plakat-uj-pirosas

Forrás: Internet

Tiszta szívet teremts bennem, oh Isten, és az erős lelket újítsd meg bennem! Zsolt. 51:10

A Müncheni Magyar Nyelvű Református Gyülekezet mindenkit szeretettel hív és vár!

Szeretnénk bemutatni Neked Valakit, aki megváltoztatja az életedet!

Célt, irányt és reményt ad: Ő az Úr Jézus!

Most először, rendhagyó istentiszteletet tartunk, ahol még több énekszóval és hangszeres kísérettel dicsőítjük, magasztaljuk Istenünket!

Ne maradj le róla Te sem!  Hívunk, várunk, gyere!

Szeretettel várunk minden érdeklődőt, vallási hovatartozástól függetlenül! 🙂

Időpont: 2016 október 16-án 16.00 óra.

Cím: Kreuzkirche, 80796 München, Hiltenspergerstraße 55.

Mi is az a „ hála-adok.pont“, a zenés, kreatív Istentisztelet? – 2016-os első változat

Összefoglaló:

– több ének és imádság az istentiszteleten – főként új énekek különböző hangszerkísérettel (gitár, elektromos zongora, fuvola, dob, stb.

– igehirdetés mellett versek, bizonyság-, tanúságtételek

– imádságot lehet kérni, odamenni 2 értük imádkozóhoz egy másik terembe, miközben a gyülekezet énekel

– kreatív, művészeti előadások

Részletes:

Az eddig megszokottaktól eltérő, olyan istentiszteleti alkalmakat szeretnénk rendszeresíteni a Müncheni Magyar Református Gyülekezetben – előreláthatólag 8 hetente – ahol új énekekkel és különböző hangszerekkel (gitár, elektromos zongora, fuvola, dob, stb.)  dicsőítjük Urunkat, Megváltónkat!

Az igehirdetés mellett, az istentisztelet részeként versek, bizonyság-, tanúságtételek hangoznának el, melyek által hitünk mélyülhet és erősödhet.

A Máté 18:19-ban ezt mondja az Úr Jézus: “Ismét mondom néktek, hogy ha ketten közületek egy akaraton lesznek a földön minden dolog felől, a mit csak kérnek, megadja nékik az én mennyei Atyám.”

Ebbe az ígéretbe kapaszkodjunk bele!

Szeretnénk azok imakéréseit támogatni, akiknek erre szükségük van és vágynak rá. Ezért az istentisztelet néhány éneke alatt hitben járó testvérekhez lehet odamenni és velük együtt imádkozni egy külön teremben. Ez lenne a kiscsoportos imádkozás, két – három fővel.

Ezen kívül még kreatív, művészeti előadásokat is tervezünk.

Ekkor lesz lehetőségük a gyermekistentisztelet résztvevőinek vagy a konfirmandusoknak, de természetesen más vállalkozó kedvűeknek is, hogy bemutassanak kreatív, művészeti darabokat.

Az a vágyunk és azért imádkozunk, hogy ezekkel az istentiszteleti alkalmakkal – a Szentlélek Isten vezetése által – új impulzusokat vigyünk be gyülekezetünkbe.

Fontosnak tartjuk azt, hogy a hagyományos és megszokott alkalmakat kedvelők mellett az újdonságokat kedvelők is jól érezzék magukat.

Mindezt Isten dicsőségére!

Szeretettel várunk minden érdeklődőt, vallási hovatartozástól függetlenül:

a Református Magyar Nyelvű Egyházközség München zenés Istentiszteletet előkészítő csoportja – 2016. 

 Török István Dániel, Törökné Bordák Erika, Török Adél, Kiss Réka,  Farkas Tamás és Dr. Baranyai Réka