Áldott, az Úr jelenlétében, szeretetében és irgalmában töltött ünnepeket kívánunk!
Szeretettel küldjük Granzinné Varga Ágnes református lelkészasszony Igehirdetését.
Adja az ÚR, hogy mindannyian elmondhassuk és megélhessük az Ő szavát:
„…a mi vétkeink miatt kapott sebeket, bűneink miatt törték össze.
Ő bűnhődött, hogy nekünk békességünk legyen, az Ő sebei árán gyógyultunk meg.“ (Ézs 53:5)
Az ÚR áldását és békességét kívánva,
szeretettel és imádsággal:
Réka
Az Igehirdetés szövege olvasható az alábbiakban:
A könnyező Jézus
Húsvét előtt vagyunk, a Nagyhét idején. Minden zajlik körülöttünk, mint mindig. Vagy esetleg gondolkodunk azon, hogy hogyan is fogjuk a húsvétot ünnepelni: kit hívunk meg, mit eszünk, hogy töltjük az ünnepet.
Hiszen örömünnep!
Igen, az. De Nagypéntek, Jézus szomorú, nehéz útja és szenvedése nélkül nem lenne a feltámadás ünnepe sem! Ezért ma, húsvétra készülve, nézzünk meg néhány igehelyet, ahol Jézus szomorú. Ezt nem azért tesszük, hogy mi most szomorúan menjünk aztán innen el, hanem hogy így jobban megismerhessük, megérthessük Jézust.
Prédikáció
Most gondolkozzunk el 4 igehelyen együtt.
A könnyezö Jézust a Lázár történetében láthatjuk. Ez a történet János ev. 11. részében található.
Mária mondta: „Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg az én testvérem.“ 33 Jézus pedig, amint látta, hogy sír, és sírnak a vele jött zsidók is, elbúsult lelkében, és igen megrendült. 34 És mondta: „Hová helyeztétek őt?“ Mondták neki: „Uram, gyere, és lásd meg!“ 35 Könnyekre fakadt Jézus. 36 Mondták azért a zsidók: „Íme, mennyire szerette őt!“…38 Jézus pedig újra felindulva magában, odament a sírhoz. Az pedig egy üreg volt, és kő feküdt rajta. 39 Jézus ezt mondta: „Vegyétek el a követ.“ A megholtnak nőtestvére, Márta ezt mondta neki: „Uram, immár szaga van, hiszen negyednapos.“ 40 Jézus ezt mondta neki: „Nem mondtam neked, hogy ha hiszel, meglátod majd az Istennek dicsőségét?“ 41 Elvették azért a követ onnan, ahol a megholt feküdt. Jézus pedig felemelte szemeit az égre, és mondta: „Atyám, hálát adok neked, hogy meghallgattál engem. 42 Tudtam is, hogy te mindenkor meghallgatsz engem…43 És mikor ezeket mondta, fennhangon kiáltott: „Lázár, jöjj ki!“ 44 És kijött a megholt, lábain és kezein kötelékekkel megkötözve, és az orcája kendővel volt leborítva. Mondta nekik Jézus: „Oldozzátok el, és hagyjátok elmenni.“
Itt Jézus sír, együtt a gyászolókkal.
Ezzel a családdal Jézusnak szoros, baráti kapcsolata volt. Úgy látszik ott többször is vendégeskedett. Mikor Lázár megbetegszik Jézus nem indul el azonnal, hogy meggyógyítsa, csak amikor már Lázár meghalt. Mikor oda ért mindenki gyászol, és a testvérek, Márta és Mária is azzal fogadja: „Ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem“. Csalódottak voltak.
Jézus, amikor látja szomorúságukat, együtt sír velük. Micsoda együttérzés!
Jézus tudta már, hogy fel fogja Lázárt támasztani, mégis sír. Nem mondja: „Nem baj, majd megoldom“, hanem együtt sír velük. Miért? Mert neki fáj a mi fájdalmunk is, együttérez velünk is a gyászban, nehézségben. Neki szomorúság, ha mi szomorúak vagyunk.
Ezért mehetünk mindig, mindennel hozzá mert megért bennünket, lehajol hozzánk. Akkor is, ha neki már meg van a segítő terve. Bizony megenged az életünkben nehézségeket, de ezeket felhasználja. Hogyan?
A történetben, mikor elindul Bethániába, amikor meghalt Lázár, azt mondja tanítványainak: „Lázárt meghalt. És örülök, hogy nem voltam ott, ti érettetek, hogy higgyetek.“ A tanítványok hitét, és azoknak a hitét, akik benne hisznek, a nehézségeken keresztül is akarja erősíteni.
Máriának pedig azt mondta „…ha hiszel meglátod majd az Istennek a dicsőségét“.
Es ezek után feltámasztotta Lázárt. Micsoda csoda! Micsoda öröm! De Jézus már a mély szomorúságukban is már együtt érzett velük. De mindezt Isten dicsőségére tette.
Lázárt feltámasztásával megmutatta, amit előtte Mártának mondott:
„Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz énbennem, ha meghal is él.
És aki csak él és hisz énbennem, soha meg nem hal.“
Van egy másik rész is, Jézus szenvedésének a kezdetén, amikor Jézus sír. Akkor, amikor őt mindenki ünnepli, a virágvasárnapi történetben. Szamárháton bevonul be Jeruzsálembe.
A Lukács evangéliuma 19, 41-44 részében olvashatjuk:
“Amikor közelebb ért, és meglátta a várost, megsiratta azt.42 Ezt mondta: „Bár felismerted volna ezen a napon te is, ami békességedre szolgál. Most azonban el van rejtve szemed elől.43 Mert jönnek majd rád napok, amikor ellenségeid körülötted sáncot építenek, körülvesznek, és mindenfelől szorongatnak;44 a földre tipornak téged és fiaidat, és nem hagynak benned követ kövön, mert nem ismerted fel meglátogatásod idejét.“
Micsoda dicsőítéssel veszik körül, amikor bevonul Jeruzsálembe. Ruháikat elé letéve, pálma ágakat lobogtatva, dicsőítik őt.
De mintha nem is venné észre, más foglalkoztatja. Itt az ég és föld Ura sír, de persze nem maga miatt. Jeruzsálem, az ott lakó emberek miatt szomorkodik. A hitetlenségük miatt sír, mert nem ismerték fel, mint a Messiást, nem hittek Benne – sőt legtöbben elutasították. Így nem fogadták el a békességre vezető utat.
Jézus már előre látja, hogy milyen súlyos következményei lesznek ennek. Elpusztul a város. Ami meg is történt. Kb. 70-ben.
Jézus ma is mindig szomorú, ha hitetlenségünkkel szembesül. Azt akarja, hogy mindenki megtérjen és éljen. A “hit” egy kapcsolatról, a Vele való kapcsolatról szól!
Azt mondta röviddel utána:
“Aki ismeri az én parancsolataimat, és megtartja azokat, az szeret engem aki pedig engem szeret , azt szereti az én Atyám is. És én is szeretem azt, és kijelentem magamat azoknak.“
Ő szeretetkapcsolatot szeretne velünk is. Övé a megelőző szeretet. Hálából, szeretetből keressük, és tegyük az akaratát. Szomorú, ha elutasítást kap, főleg azért, mert ő látja a következményeit is.
A jól ismert hely, ahol Jézust szintén nagyon szomorúnak láthatjuk, az a keresztre készítése elött, Gecsemáné kertjében van.
Márk ev. 14, 33-38.:
És maga mellé vette Pétert, Jakabot és Jánost, rettegni és gyötrődni kezdett,34 majd ezt mondta nekik: „Szomorú az én lelkem mind halálig; maradjatok itt, és virrasszatok.“ 35 Egy kissé előre ment, a földre borult, és imádkozott, hogy ha lehetséges, múljék el tőle ez az óra. 36 És ezt mondta: „Abbá, Atyám! Minden lehetséges néked: vedd el tőlem ezt a poharat; mindazáltal ne az én akaratom legyen meg, hanem a tied.“ 37 Azután visszatért, és alva találta őket, és ezt mondta Péternek: „Simon, alszol? Nem bírtál egy óráig virrasztani? 38 Vigyázzatok és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek: a lélek ugyan kész, de a test erőtlen.“
Jézus itt maga is mondja, hogy szomorú, hiszen elkezdődött a szenvedése. Tudta, hogy mi vár rá. Testi és lelki szenvedés. Pont ezért, maga mellé vesz két tanítványt, hogy ne legyen egyedül, és imádkozik az Atyához, gyötrődik. Így töltekezik fel erővel. Mert Jézus nem csak Isten volt itt a földön, hanem emberré lett. Ezért kéri, ha lehet ne kelljen az előtte álló szenvedésen átmennie. Szépen kifejezi: „Vedd el tőlem ezt a poharat“
De imádságában eljut oda: „ne az én akaratom legyen meg, hanem a tied.“ Micsoda odaadás! Hogy erre jutott, ez csak egy igazi imádság tusában/harcban volt lehetséges.
Isten bennünket is enged vagy küld nehéz helyzetekbe, amire úgy érezhetjük, hogy nem vagyunk képesek megtenni vagy végig menni. Ez bizony, igaz is lehet. De pont ezért van szükségünk ilyen hasonló imatusára, ahol megkaphatom a békességet, és az erőt a nehéz úton végigmenni.
A Ján. 12,27-28-an hasonlóan olvashatjuk, ahogy az Atyához imádkozik:
„Most háborog az én lelkem, és mit mondjak: Atyám, ments meg engem ettől az órától? De hiszen éppen ezért jutottam erre az órára.28 Atyám, dicsőítsd meg a te nevedet!“ Szózat jött azért az égből: „Meg is dicsőítettem, és újra megdicsőítem.“
Jézus így tudta életét, akaratát az Atya kezébe letenni, mert a legfontosabb az volt neki, hogy az Atya akarata valósuljon meg, hogy minden az Ő dicsőségére legyen.
Milyen jó lenne, ha ez lenne a mi életünkben is a legfontosabb, hogy minden az Ö dicsőségére legyen, bármiben is vagyunk!
Ha Jézus könnyeiről, szomorúságáról beszélünk, akkor persze nem maradhat el a kereszt fájdalma sem. Már a hozzá vezető út, a megaláztatás, ostorozás, leköpködés, csúfolkodás, micsoda iszonyú szenvedés! Milyen szomorú lehetett!
A Ján. ev. 19 részében így olvashatjuk:
Jézus keresztje alatt pedig ott állt anyja, és anyjának nőtestvére, Mária, a Klópás felesége és a magdalai Mária. 26 Amikor Jézus meglátta, hogy ott áll az ő anyja és az a tanítvány, akit szeretett, ezt mondta az anyjának: „Asszony, íme, a te fiad!“ 27 Azután ezt mondta a tanítványnak: „Íme, a te anyád!“ És ettől az órától magához fogadta őt az a tanítvány.
28 Jézus ezek után tudva, hogy immár minden elvégeztetett, hogy beteljesedjék az Írás, ezt mondta: „Szomjazom.“ 29 Volt pedig ott egy ecettel, teli edény. Egy szivacsot megtöltve ecettel izsópra téve, odavitték a szájához. 30 Mikor pedig elvette Jézus az ecetet, ezt mondta: „Elvégeztetett!“ És lehajtva fejét, kibocsátotta lelkét.
Megdöbbent újból és újból, hogy Jézus iszonyú szenvedésében, nem szitkozódik, nem a maga szenvedésével van elfoglalva, hanem először a másik megfeszítettet vigasztalja. Utána a kínzóiért imádkozik. Itt pedig azt olvastuk, hogy anyjáról és (a valószínű) egyedülálló tanítványáról gondoskodik. Ők nem csak Jézus elveszítése miatt szomorúak, hanem mert egyedül maradnak.
Milyen jó, hogy Jézus együttérez ma is azokkal akik kétségbeestek. Ő ma is gondoskodni akar a szükségleteinkről. Ebben a véghetetlen szeretetben kinek ne jutna helye, aki Nála menedéket keres!
Az igazán szomorú ember az, aki maga körül forog, a maga érdekei, a maga előrejutása, a maga jóléte csak a fontos.
Kérjük Jézus segítségét, hogy a mi szívünket is tegye nyitottá mások felé is, hogy meglássuk mi is, hogy mire van a másiknak szüksége.
De ha Jézus fájdalmáról, szenvedéséről, szomorúságáról beszélünk, a legfontosabb az utolsó szavában van összefoglalva:
„Elvégeztetett“.
Mi végeztetett el? A teljesen véghezvitt megbízatásáról számol be, a célhoz elérkezett lélek bizonyosságával. Bizonyság ez a szó annak, hogy semmi híja nincsen bár a váltásnak. Örökre megvan nyitva már a bűnösök útja az Isten szívéhez és az többé senki el nem zárhatja.
Jézus mondja:
“Én vagyok az út, az igazság és az èlet, senki sem mehet az Atyához, csak általam.“
Ő megtett mindent értünk! Magára vette bűneink terhét, büntetését. Érettem, miattam, helyettem szenvedte el a kereszthalált, az Isten ítéletét.
„Elvégeztetett“ – kész a megváltás. Ehhez már semmit sem kell hozzá tenni, csak elfogadni.
Elfogadni, megköszönni, hogy az én bűneimet is magára vette – hogy megváltott emberként, az örökélet reménységével élhessek!
Ámen.
Az Istentiszteleteink felvételei 2020. óta a gyülekezetünk youtube-csatornáján találhatóak:
