Közösségi nap: gyerekeknek, felnőtteknek, mindenkinek! :)
Szeretettel várjuk München és környékének Apraját-Nagyját minden hónap 2. vasárnapján gyülekezeti/ közösségi napunkra! /Néha az 1. vagy a 3. vasárnapon! 🙂 / Legközelebb október 20-án lesz közösségi napunk a zenés Istentisztelet után! 🙂 Szeretnénk “együtt” – Isten családjaként kicsik és nagyok együtt – az Ő szeretetét és igazságát, jelenlétét “megélni”, megtapasztalni és továbbadni ! […]
Interjú Dr. Kelemen Máriával
Interjúalanyom dr. Kelemen Mária, aki a müncheni Ludwig Maximilians Egyetem Finnugor és Uralisztikai Intézetének magyar lektora. Egy kellemes délutáni beszélgetés alkalmával, éppen egy magyar óra után kérdeztem a tanárnőt, milyen a magyar nyelvet oktatni a diákoknak. Ez úton is köszönöm a tanárnőnek, hogy válaszolt a kérdésekre, s hogy áldozatos munkájával ápolja a magyar kultúrát Münchenben. […]
Interjú Török István Dániellel
Szeretettel köszöntöm a hallgatókat innen Münchenből. Marton Krisztián vagyok, Kőrösi Csoma Sándor ösztöndíjas teológushallgató. Beszélgetőpartnerem Török István Dániel, aki a müncheni református gyülekezet presbitériumának tagja. Szeretettel köszöntelek, és akkor hadd tegyem fel az első kérdést Már pár éve itt élsz Németországban. Mikor költöztél ki? S persze, hogy érzed magad itt kint? 2013 nyarán költöztünk […]
Interjú Nagy Kálmánnal
Üdvözlöm a kedves hallgatókat, Marton Krisztián vagyok, Kőrösi Csoma Sándor programos ösztöndíjas, és Münchenből jelentkezem. Velem szemben ül Nagy Kálmán, aki a gyülekezetünknek hatalmas segítséget nyújt, hiszen ő vezeti a kórusunkat és gyakran meglátogat minket. Ő lesz ma az interjú partnerem. Akkor az első kérdést fel is tenném Önnek. Az lenne a kérdésem, hogy […]
Interjú Boros Jenővel
Szép napot kívánok, Marton Krisztián vagyok, Kőrösi Csoma Sándor Programos ösztöndíjas, és Münchenből jelentkezem. Mellettem ül Boros Jenő, vele fogunk beszélgetni az életéről, arról, hogy hogyan került ki, mit csinál most és hogy éli meg a gyülekezethez tartozását. S így az első kérdésem máris az lenne, hogy mikor került ki Németországba s hogy egyedül […]
Interjú Seifert Andrással
Köszöntöm a hallgatókat. Marton Krisztián vagyok, és Münchenből jelentkezem, ahol is velem szemben ül Seifert András, és ő lesz ma az interjú partnerem. S akkor az első kérdést fel is teszem. Te németországi magyar vagy, szó szerint, tehát itt születtél, de mégis mind a két nyelvet anyanyelvi szinten beszéled. S az lenne a […]
Interjúk
Lámpás zenekar koncertje
A LÁMPÁS zenekar koncertje Szeretettel hívunk a LÁMPÁS zenekarkoncertjére 2023. március 28-án 19.00 órától a gyülekezeti házba (Stapferstr. 9., 81243 München)! A LÁMPÁS egy keresztyén, diákok alkotta dicsőítő zenekar, melya miskolci Lévay József Református Gimnázium és Diákotthonban múködik 23 éveváltozó tagsággal. A zenei tehetségfejlesztés és közösségépítésen túl […]
Gyülekezeti Biblia-olvasókör
Nagyon örülünk, hogy annak a törekvésünknek, amit már több éve hirdetünk, hogy milyen jó lenne, ha a gyülekezeti tagok részéről is lennének Igét-tanulmányozó kezdeményezések, úgy tűnik, eredményei vannak: 2023. februárjától elindult a Biblia-olvasókör, mely minden hónap 2. és 4. péntekén, azaz kéthetente péntekenként . A novembertől tervezett alkalmak – eddig csak […]
Karácsonyi ünnepi Istentisztelet Augsburgban és Münchenben – 2017
„Várván várom a Felséges Urat…” Ünnepi istentiszteletet tartottunk 2017. december 24-én Leánygyülekezetünkben Augsburgban, és ezen az alkalmon úrvacsorát is vettünk az ünnep örömére. Majd december 25-én Münchenben, ahol karácsony első napján az ünnephez illően gyűlt össze a gyülekezet hallani a karácsonyi örömhírt. Mind a két napon szerepeltek a gyermekek versekkel, énekkel, hangszeres zenével, s ebből […]