Adventi Istentisztelet Ingolstadtban – 2017

Az adventet meg kell ünnepelni, de mi több, meg is kell érteni, és a szívünkbe kell zárni. Erre ösztönzött bennünket Csákvári Dániel müncheni református lelkész adventi prédikációjában és ezt segítette Tóth Pál Zoltán nürnbergi KCSP ösztöndíjas is, aki a hangszereivel és a népi adventi énekekkel tette szebbé adventünket. 2017. december 17-én gyűltünk össze Ingolstadtban, és […]

Zenés, kreatív Istentisztelet – 2017. adventjén

Zenés, kreatív Istentisztelet Münchenben – 2017.  adventjén Krisztus, imádság, ének, szemléltetés, magunkba nézés December 3-án, advent első vasárnapján tartotta a gyülekezetünk zenés istentiszteletét, ahol a fő hangsúly az általunk épített falak lebontására, a magunkba nézésre és Krisztus ajándékának elfogadására került. A zenés istentiszteleti forma különbözik a hagyományos liturgiától. Amint a neve is mutatja, ilyenkor az […]

Gyülekezeti csendesnap Augsburgban – 2017.október 7-én

Krisztussal – Egy helyen, együtt, egymásért, egy lélekkel – 2017. októober 7. Gyülekezeti csendesnapnak adott helyet az Augsburgi Leánygyülekezetünk. Münchenből – az “anyagyülekezetből”, és a “2 leánygyülekezetből”, azaz  Ingolstadtból és Augsburgból is érkeztek egyháztagok és barátok. Miután mindenki megérkezett, némi egybekovácsoló kávé és pogácsa elfogyasztása után a templomba mentünk, ahol a nap nagy részében együtt […]

Pöttöm-kör – Gyerek-Ige

Pöttöm-kör  — jelenleg a zenés családi Istentiszteleteken és utánuk van rá lehetőség! Kedves  kisgyermekes Családok! Örömmel értesítünk Benneteket, hogy a Pöttöm-kör gyerekeknek szóló igei üzenete a zenés családi Istentiszteleteken hangzik el, ahol bábok mondják el a “Gyerek-Igét”. Az Igéhez elzengünk egy-egy éneket is, amit aztán a Szülők/ Nagyszülők énekelgethetnének a gyerekekkel – így válna a […]

Zenés családi és ifjúsági kreatív Istentisztelet – HÁLA-ADOK.PONT

Zenés családi és ifjúsági kreatív Istentisztelet – a Hála-adok.pont    A zenés családi és ifjúsági Istentiszteleten az a célunk, hogy Gyülekezetünk Apraja-Nagyja – Isten családjaként – együtt adjon hálát az Úrnak, kérje az Ő vezetését, segítségét – és hallhassa az ÚR Igéjét. Ezért mind a felnőttek, mind a gyerekek számára van Igehirdetés  – a Lekció […]

Ringató

A  Ringató® jelenleg szünetel, reménység szerint a közeljövőben hamarosan újraindul! 🙂     Ringató ® – Vedd ölbe, ringasd, énekelj! A továbbiakban részletes leírás olvasható a Ringatóról, valamint a gyakorlati tudnivalók is elolvashatóak! 🙂 Mi is az a Ringató? A Ringató családi művészeti nevelési program A foglalkozásokon az óvodát megelőző korosztály zenei nevelésére kapnak mintát […]

Linkek

  Evangelisch-reformierte Kirchengemeinde München 1 – Müncheni német nyelvű testvérgyülekezetünk Evangelisch-reformierte Kirchengemeinde München 2 – Müncheni német nyelvű testvérgyülekezetünk Evangelisch-reformierte Kirche in Bayern (Synodalverband XI) – Gyülekezetünk 1993. óta integrált tagja a Bajor Református Egyháznak (XI. zsinati körzet) Verbund der ungarisch-sprachigen protestantischen Gemeinden in Deutschland – Németországi Magyar-ajkú Protestáns Gyülekezetek Szövetsége   Facebook oldalaink: Gyülekezetünk […]

Letöltések

Gyülekezeti közösségi nap-július 15. Belépési nyilatkozat Belépési nyilatkozat gyerekeknek

Felvételek

A gyülekezeti honlapunkon találhatóak az Istentiszteleteink felvételei 2020. óta: Református Magyar Nyelvű Egyházközség München – YouTube 2018-as és korábbi  Istentiszteletek hanganyaga: 2018.05.27. – Csákvári Dániel – Istentisztelet 2018.05.13. – Csákvári Dániel – Istentisztelet 2018.05.06. – Csákvári Dániel – Istentisztelet 2018.04.29. – Csákvári Dániel – Istentisztelet 2018.04.22. – Csákvári Dániel – Istentisztelet 2018.04.15. – Zenés Istentisztelet […]

Kapcsolat

Itt találja meg az elérhetőségünket és presbitériumunk névsorát. Kattintson a felső menüsorban az Elérhetőségünk vagy a Presbiterek gombra.